Izgatottan álltam egyik lábamról a másikra a Backstage ajtaja előtt. A VIP jegyeket születésnapomra kaptam a szüleimtől. New Yorkban lakok, de most mégis itt vagyok Londonban, egy másik kontinensen a legjobb barátnőmmel, Liliannel. Úgy döntöttünk, hogy külön-külön fogunk bemenni. Fél órája várom, hogy az előttem bement szőke lány végre kijöjjön és bemehessek. Nem kellett sokáig várnom, az ajtó nyikorogva kinyílt, én meg egyre idegesebb lettem. Három óra várakozás után végre én is sorra kerültem.
Izgatottan léptem be a One Direction VIP szobájába. Az öt tinibálvány Harry, Liam, Louis, Zayn és Niall az ajtóval szemben ültek egy vörös kanapén, lábukat a dohányzóasztalon pihentetve.
- Sz-sziasztok! - dadogtam. - Ashley Brown vagyok és... - kezdtem a bemutatkozással ám a kintről behallatszódó hangos sikítás félbeszakított. A fiúk felpattantak, de kinézni már nem volt idő, mert meghallottuk a sikítások okát. Furcsa dübörgő zajt hallottunk, majd a föld egyszerűen mozogni kezdett alattunk. A plafonról kisebb-nagyobb darabok hullottak le és a csillár is megmozgott. Én teljesen lefagytam, ám Zayn résen volt és a fejemet védve húzott be egy asztal alá. Nem értem, hol van ilyenkor egy biztonsági őr?
A többi fiú is bebújt a másik két asztal alá.
- Mi a szar...? - hallottam Harry hangját.
- Földrengésnek hívják! - szólt gúnyosan Zayn miközben még a fejemet takarta. Amennyire tudtam jobban összehúztam magam az asztal alatt. Három percig tartott a földrengés. Kimásztam az asztal alól és leporoltam a pólómat.
- Jól vagy? - kérdezte Zayn.
- Semmi bajom. - mosolyogtam.
- Mit is mondtál, hogy hívnak? - mosolygott vissza, mire az én mosolyom is szélesebb lett.
- Ashley Brown. - válaszoltam bután vigyorogva.
- Hát Ashley, örülök, hogy találkoztunk. Habár, nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz az első találkozás. - nevetett.
- Srácok, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de szerintem lehetnek még utórengések, szóval el kellene tűnnünk innen. - mondta Liam mire mind bólintottunk - Milyen erős lehetett?
- Ezt úgy kérdezted, mintha mi tud... - kezdte Niall.
- 7,6 - szóltam közbe mire mind felém fordultak.
- Honnan tudod? - kérdezte a szöszi.
- Apám a katasztrófavédelemnél dolgozik, tudok néhány dolgot. Mint például azt, hogy nemsokára jönnek az utórengések, úgyhogy el kéne tűnnünk. - mondtam és ki akartam nyitni az ajtót de nem nyílt - Nem nyílik. Valami eltorlaszolta kívülről.
- Engedj. - tolt finoman arrébb Harry és megpróbálta kinyitni az ajtót - Nincs itt valami amivel be tudnánk törni?
Szétnéztünk valami nehéz tárgy után kutatva, de amikor 5 perc után se találtunk semmit, nemlegesen ráztuk a fejünket. Harrynek sem kellett több, lendületet vett és egy jókora ütést mért az ajtóra, ám az csak reccsent. A következő ütésnél már nem bírta tovább az ajtó és egy nagy lyuk tátongott rajta. Ugrottam egy picit, míg a többiek a lyukon kinyúló Harryt figyelték.
- Innen nem fogunk egyhamar kijutni. Egy hatalmas törmelékdarab van az ajtó előtt. - húzta vissza a kezét és kinézett - Nincs itt senki, még egy retkes biztonsági őr sem. És ilyenkor hol van Paul? - egyenesedett fel és belerúgott az ajtóba.
- Harry, azzal nem mész semmire, ha kárt teszel magadban! Most azon kéne gondolkozni, hogy hogyan fogunk kijutni ebből a pici szobából. Nincs itt egy ablak vagy valami? - néztem körbe, de egy ablakot sem láttam. Viszont megakadt a szemem egy poroltón. - Talán azzal ki lehetne törni az ajtót. - mutattam a tárgyra. Louis levette a piros poroltót és az ajtóhoz sietett. Beleütött néhányat, semmi. Öt perc múlva még csak recsegett, ám ekkor megérkeztek az utórengések.
- Siess Lou, vagy hagyd a fenébe, megjöttek az utórengések. - pánikoltam és hátrálni kezdtem, mígnem egy erős mellkasnak ütköztem. Minden kezdődött előlről. Zayn lerántott az asztal alá és a fejemet védte. Ez a rengés egy kicsivel gyengébb volt, most csak 5,2-es, de még így is jóval több ideig tartott. Úgy érzetem magam, mint egy rossz katasztrófafilmben, csak azt remélhettem, hogy hurrikán vagy cunami nem fog keletkezni. Bár elég nagy az esély rá.
- Minden rendben lesz. - suttogta Zayn. Nem, nem lesz semmi sem rendben. London borzasztóan fog kinézni, sőt, az egész Egyesült Királyság. Csak remélhetem, hogy Amerikában nem ez a helyzet. Jézusom, Lilian! Róla teljesen megfeletkeztem. Remélem sikerült kijutnia az épületből. Most biztos halálra aggódja magát miattam.
Gyorsan kimásztam Zayn karjai közül és bár még tartottak az utórengések, felkaptam a poróltót és amilyen erősen csak tudtam, vertem vele az ajtót.
- Ash, mit csinálsz? - kérdezte Niall.
- Ki akarok jutni innen! A barátnőm odakint van, meg kell találnom! - vertem tovább kétségbeesetten az ajtót amikor vége lett az utórengéseknek. De tudtam, hogy ennél csak rosszabb lesz. Sokkal rosszabb, de bele gondolni sem mertem.
A faajtó egy hatalmas reccsenéssel jelezte, hogy még két-három ütés és kint vagyunk.
Odakint lázasan néztem körbe a sok eszméletlen vagy holttest között. Ismerős cipőket láttam egy fal mögött.
- Ne! - suttogtam és odafutottam. Talán nem kellett volna. A fal mögött a legjobb barátnőm feküdt arccal lefelé egy jókora ütéssel a tarkóján amiből még mindig ömlött a vér. Mellette egy nagy törmelékdarab amit vér borított. Az Ő vére.
- Ne! - kiáltottam és oda akartam menni, de két erős kéz fonódott a derekamra, majd magához húzott. Ki akartam szabadulni, de nem ment. Ő erősebb volt nálam. - Engedj el, oda akarok menni! - kiabáltam könnyezve. A két erős kéz megfordított és ezúttal szemben álltam Harryvel, aki együttérzően nézett rám. - Ne, nem lehet. - ütöttem a mellkasát egyre gyengébben, de ő gyengéden magához ölelt. Alig volt egy fejjel magasabb nálam, így a fejemet a mellkasába fúrva sírtam tovább. A többi fiú kicsit távolabb nézett minket.
- Sajnálom. - suttogta. - Gyere, menjünk innen. Keressünk valami biztonságos helyet. - húzódott el tőlem. Megfogta a kezemet és el akart húzni.
- Várj. - engedtem el és Lili mellé guggoltam. Levettem a kezéről a karkötőjét és felraktam a csuklómra, hogy legalább ennyi emlékem is maradjon tőle.
Zayn és Harry között sétáltam, immár nevetgélve. Az utcák teljesen üresek voltak és a házak összedőltek. Ez a néhány rengés is hatalmas pusztítást végzett. A London Eye és a Big Ben teljesen megsemmisült. A hatalmas épületekből már csak egy nagy romhalmaz maradt.
- A barátnőddel jöttél a találkozóra? - kérdezte Louis, mire Niall jó erősen oldalbabökte.
- Semmi baj. - kuncogtam. - Igen vele. - válaszoltam és a karkötőre néztem.
- Itt élsz Londonban? - folytatta a kérdezősködést a legidősebb.
- Nem éppen. - ráztam a fejem. - New Yorkból jöttem idáig, hogy találkozzak veletek. A jegyeket a szüleimtől kaptam születésnapomra.
- Olyan messze élsz? - szállt be a beszélgetésbe Liam csodálkozva.
- Igen. - mosolyogtam rá mire elmormolt egy "hű"-t.
- És mikor volt a szülinapod? - kérdezte Harry, hogy elterelje a figyelmemet.
- Két hete. 15 vagyok most. - mondtam, mire mindannyian elképedve néztek rám.
- Ugratsz? - kérdezték.
- Nem. - vigyorogtam rájuk. Ekkor eszembe jutott, hogy talán felhívhatnám a szüleimet. Elővettem a telefonomat, de térerőt nem találtam. - Valahogyan el kellene érni apámat. Akkor értünk jönne.
- De mégis hogyan? A mobilok nem működnek, sőt. Semmi sem működik. Paul is felszívódott. - mérgelődött Harry.
Gyerünk Ash, gondolkozz! Egyáltalán hogy fogok én visszamenni innen New Yorkba? Nem! Nem adhatod fel Ash!
- Valami baj van Ash? - kérdezte Harry, ekkor vettem észre, hogy megálltam. Reménytelenül ráztam a fejem.
- Nem! É-én nem fogok hazajutni. - hátráltam, de megbotlottam egy kőben és a fenekemre estem. Felúztam a térdem és szorosan átöleltem. Harry elém guggolt és a szemembe nézett.
- Ne aggódj, haza fogsz jutni. Ígérem.
- Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. - ráztam a fejem. - Lilian meghalt, a szüleim otthon vannak Amerikában és a telefon süket, hogy fogunk innen kijutni? - álltam fel hirtelen és körbe-körbe sétálgattam. Én itt meg fogok őrülni. - És még az utórengéseknek sincs vége, sőt. Ennél még rosszabb lesz. Sokkal rosszabb.
- Ezt meg hogy érted? Már vége Ashley, nem lesz semmi baj. - ölelt át, de én kibújtam karjai közül.
- Nem, Harry. Nincs vége. Ez csak egy figyelmeztetés volt. El sem tudod képzelni, hogy mi jön ez után. Úgy érzem magam, mint egy rossz katasztrófafilmben. Haza akarok menni. Nem akarom megvárni ennek a végét. Kérlek, mond hogy ez csak egy rossz álom. - mondtam, majd szorosan lehunytam a szemem. Szaporábban vettem a levegőt, de mintha nem jutott volna oxigén a tüdőmbe. Lábaim meginogtak, ezért kénytelen voltam leülni. Ne! Ne most! Ne itt!
- Ash! Ashley! - szólt Harry, de csak tompán hallottam. Hangjában kétségbeesés és aggodalom keveredett. Egyre több könnycsepp áztatta a fehér pólómat. Egyszer csak kezeket éreztem a hátamnál és a térdhajlatomnál, majd eltűnt a föld alólam.
- Shh, semmi baj, Ash. Ne sírj. Haza fogsz jutni, ígérem. - suttogta Niall.
- Haza akarok menni. - szipogtam miután nagyjából megnyugodtam.
- Tudom. Nyugodj meg, Ash. Nincs semmi baj.
- Hol van Harry? - kérdeztem miután szétnéztem és nem láttam sehol.
- Elment abba a boltba. - mutatott egy kis élelmiszerüzletre Louis. - Azt mondta, tud segíteni.
Amint ezt kimondta, Harry már vissza is tért néhány üveg vízzel és egy kis étellel.
- Gimiben az egyik lány barátomnak - hangsújozta ki az utolsó két szót - rendszeresen voltak pánikrohamai. Csak ezeket találtam. - nyújtott felém egy üveg vizet.
- Nem kérek köszi. Csak fáradt vagyok. Nem volt kellemes a repülőút. - ásítottam.
A többiek csak bólintottak, majd újból elindultunk.
- Hová megyünk? - kérdeztem fáradtan.
- Van itt a közelben egy repülőtér. Ha a földrengés nem tette tönkre, akkor elmegyünk innen. - mondta Harry mire kipattantak a szemeim.
- Niall tegyél le kérlek! - kértem, amit egy kis hezitálás után, de teljesített. - Ti teljesen megőrültetek? Persze, hogy tönkretette a földrengés. És ha mégsem, akkor engem ne várjatok arra a repülőre, mert én nem fogok abban a viharban repülőre ülni! - mutattam mögéjük az égre ahol egy borzasztóan csúnya vihar tombolt elég messzire, de ki tudja, hogy mikorra ér ide. - Sőt, abból a viharból hurrikán lesz amit nem szeretnék megvárni. - mondtam és elindultam menedéket keresni.
- Most hová mész? - kérdezte a göndör.
- Nem tudom, valahova a tornádó elől. Ti nem jöttök?
Végre sikerült menedéket találnunk egy pincében. Fáradtan dőltem Harry-nek miközben a szemhéjaim ólomként nehezedtek a szememre.
- Fáradt vagy?
Válasz helyett csak aprót bólintottam, majd magával ragadott az Álomvilág.
Borzalmas helikopterzúgásra ébredtem. Várj! Helikopter? Akkor ezek szerint kijutottunk?
Azonnal kipattantak a szemeim és miután szétnéztem rájöttem, hogy valóban egy helikopteren vagyok Harry ölében feküdve.
- Ööö - mondani akartam valamit, de nem jött szó a számra.
- Jó reggelt... Vagyis, délutánt? - nézett rám Niall.
- Hogy kerültünk ide és egészen pontosan hová is megyünk? - tettem fel kérdéseimet, mire mesélni kezdtek.
*Visszaemlékezés*
*Niall Horan*
- Alszik? - néztem Ash-re, mire Harry halványan bólintott. Szegény lány, 15 éves és mennyi mindenen ment keresztül egy nap alatt. New Yorkból jött idáig csak azért, hogy találkozzon velünk. És még a legjobb barátnőjét is elvesztette. Igazából, örülök, hogy megismertük és hogy barátok lettünk, de ahogy elnézem, Harry-nek többet jelent ez a lány mint barát. Nem is hibáztatom, hiszen gyönyörű, ott domborodik ahol kell és... Na jó! Elég Niall! Te maradj csak a pepperonis pizza elemzésénél!
Egyszer csak helikopterzúgásra lettem figyelmes.
- Hallottátok? - álltam fel hirtelen és az ajtóhoz siettem. Miközben a többiek feltápászkodtak a földről, én feltéptem az ajtót, felsiettem a lépcsőn és kiléptem a házból. Odakint megpillantottam Paul helikpoterét.
- Paul! Paul! - kiabáltam és integettem neki, hátha meglát. Kezdtem feladni a reményt, de aztán legnagyobb örömömre észrevett és leszállt.
- Jól vagytok? - szállt ki a turnémenedzserünk a zajos gépezetből. Csoda, hogy Ashley nem ébredt fel rá.
- Igen, kösz, hogy értünk jöttél. - veregette meg a vállát Zayn miközben felszálltunk a helikopterre.
- Állj! - állította meg Paul Harry-t, aki az alvó lányt cipelte. - A helikopter csak hét személyes, nem fog felférni a lány. Itt kell hagynunk.
- Te megőrültél? Nem fogom itthagyni! - tiltakozott azonnal Harry. És valóban csak heten férünk el. Elöl ül a pilóta és Paul, hátul meg én és a srácok.
- Sajnálom Harry, de azt se tudod ki ő. Három órája ismered csak, nem kéne rábízni az életedet! - szólt vissza durvábban Paul.
- Te meg otthagytál minket abban a kis szobában! Nem érdekelsz Paul, nem fogom itthagyni! Megígértem neki, hogy épségben hazaviszem, nem kenyerem a hazudozás és nem most fogom elkezdeni! - emelte fel a hangját. - Túl sokat jelent nekem. - mondta immár halkabban, de utána ismét felemelte a hangját. - Ha ő sem jöhet fel a gépre, akkor rám se számítsatok! - mondta, majd sarkon fordult.
- Jó, legyen. - adta be a derekát Paul, majd beült a helyére. Harry is beült, majd kényelmesen elhelyezte az ölében békésen alvó lányt.
*Visszaemlékezés vége*
*Ashley Brown*
Vigyorogva figyeltem Harry-t, miközben zavartan nézett kifelé az ablakból. Valóban, ezt tette volna... Értem? Itt maradt volna, ha engem nem engednek fel? Wow, ezt nem gondoltam volna.
Elmentünk a hatalmas - már kialakult - tornádó mellett. Tátott szájjal néztem végig a pusztító forgószélen.
- Ez felénk tart, vigyázz már David! - szólt aggodalmas hangon Paul. A pilóta ügyesen kikerülte a tornádót, de ekkor kicsit megrázkódott a helikopter, amitől ijedten húztam össze magam Harry ölében egy sikítás kíséretében.
- Vége Ash! - suttogta Harry. - Pár óra múlva hazaérünk.
Két óra múlva már az óceán felett repültünk, amikor nem messze tőlünk egy ismerős helikopter jött velünk szemben.
- Apa! - kiáltottam fel örömömben.
- Tessék? - értetlenkedett Louis.
- Az ott apám helikoptere. Bárhol felismerném! - mutogattam a kék-fehér helikopterre. - Kapcsolatba tudunk lépni vele? - hajoltam előre.
- Nem tudom, megpróbálhatjuk. - mondta David és valami kapcsolókat kezdett piszkálgatni. Recsegni kezdett a vonal és kicsordultak az örömkönnyeim miután meghallottam apám hangját.
- Apa!
- Ashley? Jól vagy? Merre vagy? - bombázott kérdéseivel egy megkönnyebbült sóhaj után.
- Igen, jól vagyok. Itt vagyok a helikopterben, most mentél el mellettünk.
Apám nem szólt semmit, csak visszafordult és jobbra, néhány méterre a mi helikopterünk mellett haladt. Addig fészkelődtem Harry ölében, amíg teljesen rá nem láttam a mellettünk haladó helikopterre. A srácok érdeklődve nézték a másik gépet. Magamhoz vettem a rádiót és beszélgetni kezdtem apával.
- Biztos jól vagy? - kérdezte.
- Igen, éppen New Yorkba tartunk.
- Jól láttam, hogy te Harry Styles ölében ülsz? - mosolygott. - És hogy kerülsz te a One Direction helikopterébe?
- Á, hosszú sztori, majd otthon elmesélem. - nevettem, aztán jött a kérdés, amitől a legjobban rettegtem.
- És Lilian is veled van?
A mosolyom azonnal eltűnt és könnyek kezdték szúrni a szememet.
- Nem, Lili meg... Meghalt. - mondtam halkan, mire apám rám nézett, majd lehajtotta a fejét.
- Sajnálom.
- Nem sokáig tudom fenntartani a kapcsolatot. - figyelmeztetett David.
- Apa, nekem most le kell tennem. Ha leszálltunk, majd beszélünk. Szeretlek. - mondtam.
- Én is szeretlek. - mondta és a vonal megszakadt. Visszaadtam a rádiót a pilótának és kényelembe helyeztem magamat Harry ölében.
- Ash, jó lenne, ha végre abbahagynád ezeket a mozdulatokat. Kezdesz kínos helyzetbe hozni. - szólt egy perverz mosoly kíséretében. Körülöttünk a többiek hangos nevetésben törtek ki, de én zavaromban csak egy kínos "bocsánat"-ot tudtam elmotyogni. Harry perverz megjegyzése után nyugton maradtam az ölében és mivel a lábam nem ért le a helikopter padlójára, kényelmetlenül elzsibbadt. Valahogyan muszáj lenne vért juttatnom a lábaimba, különben amikor leszállunk - ami még jóval odébb lesz - annyira el fog zsibbadni, hogy még ráállni is alig fogok tudni. Valószínűleg azért lóg a lábam, mert Harry az a colos fajta és túl hosszú a lába. Niall elég kicsi, hogy lelógjon a lábam, de ő a helikopter másik végében ül, úgyhogy marad Zayn. De hogyan kéne átülni úgy, hogy az ne legyen kínos? Hiszen ők mégis csak hírességek és számomra még mindig fura, hogy velük vagyok és az még furább lenne, hogy kényelmetlenségből az egyik öléből a másikéba ülök. De ha nem akarom, hogy még három óráig itt zsibbadjon a lábam, muszáj lesz valamit lépnem. Vagy aludni kéne és akkor nem érzem, hogy fáj. Mondjuk már az egész lábszáramat nem érzem, ami még rosszabb is lesz. Furcsa, pár napja még azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen ruhát vegyek fel egy bulira, most meg azt kell megtervezni, hogy hogyan fogok átülni Harry öléből Zayn-ébe.
Fáradtan dőltem neki a helikopter ajtajának egy nagy sóhaj kíséretében. Próbáltam megmozdítani a lábam, ami sikerült is, de utána eszméletlenül csikizni kezdett és olyan volt, mintha rengeteg hangya futkosna rajta. Az érzés miatt akaratlanul is mozgatni kezdtem mindkét lábfejemet és ettől csak rosszabb lett. A fiúk is észrevehettek valamit, mert mindenki felvont szemöldökkel nézett rám.
- Valami baj van? A helikopteren nincs wc... - tájékoztatott viccesen Louis.
- Borzasztóan zsibbad a lábam. - mosolyogtam a csikis érzés miatt. Zayn nem szólt semmit, csak egyszerűen lenyúlt és felrakta a lábaimat az ölébe. Akaratlanul is, de egy megkönnyebbült sóhaj szalad ki a számon, mire halkan felkuncogtak. Viszont most, hogy így vagyok elhelyezkedve, nem tudok Harry mellkasának dőlni, szóval muszáj lesz a helikopter ajtajának. De attól félek, hogy kinyílik, én meg leesek. Hogy mennyi bajom van nekem. Más lányok ölni tudnának ezért, én meg itt panaszkodok, hogy nem kényelmes Harry Styles ölében ülni. Brávó Ashley!
De Harry fogja a hátamat, nem fogok kiesni. Éhes vagyok. Nagyon, nagyon éhes vagyok. Érzem,hogy minden levegővételnél korog egyet a gyomrom, egyre hangosabban. Szorosan zártam a hasam köré ujjaimat, hogy tompítsam az egyre csak hangosodó gyomorkorgásomat. Reménykedtem benne, hogy a helikopter zaja is eltompítja, de ha nem a hangja miatt veszik észre, akkor tuti meglátják a kezem miatt.
- Éhes vagy? - kérdezte teljes aggódással Niall. Valahogy meg lehet érteni a reakcióját, mert az étel a gyengéje, ahogyan nekem is. Mosolyogva aprót bólintottam.
- Bocsi srácok, de kaja az nincs. - szólt hátra Paul, mire Niall mintha sokkot kapott volna. Még vagy két és fél óráig nem ehet, ez hatalmas csapás. A lábamba egész gyorsan visszament a vér, ezáltal a furcsa érzés is alábbhagyott.
Már egy ideje magamon éreztem Harry tekintetét de mikor odanéztem, elkapta a tekintetét. Ha tudnám mi jár a fejében...
Néhány perc múlva érzelemmentesen nézett vissza a szemembe. Aha persze. Hülyének nézel Harry Styles? Azt hiszed nem látok át a maszkodon?
Feljebb húztam magam így a súlyomat áthelyeztem a jobb lábára, ezáltal még közelebb kerültem hozzá. Az arcunk csak pár centire volt egymástól. Meleg lehellete csikizte a bőröm. Harry közelebb húzódott hozzám, ezzel lehullott az érzelemmentes maszkja. De persze, hogy pont ekkor szólalt meg a rádió. Gyorsan szétrebbentünk, de a többiek így is kíváncsian figyeltek minket. Köszi apa! Tedd tönkre a pillanatot, tényleg!
Gyorsan magamhoz vettem a rádiót és mérgesen néztem át a másik helikopterbe.
- Te is pont a legjobbkor hívsz. - fordultam vissza duzzogva.
- Csak érdekelt, hogy jól vagy-e. - mondta, mire mosoly kúszott az ajkamra, amit ő nem láthatott, mert háttal voltam neki. - Mi volt ez az előbb? Láttam!
- Nem történt semmi, mert te beleavatkoztál. Amúgy meg jól vagyok. - próbáltam dühösen mondani, de az a mosoly csak nem akart eltűnni.
- Örülök neki.
- Minek? Annak, hogy belerodnítottál a pillanatba, vagy hogy jól vagyok? - érdeklődtem úgy, hogy Harry ne hallja meg.
- Szeretlek Ash, nemsokára leszállunk! - mondta és bontotta a kapcsolatot. Jellemző!
Visszaadtam a rádiót Dave-nek és újra kényelembe helyeztem magam, mire Harry tett még egy perverz megjegyzést. Mintha nem érezném így is magam kínosan. A fáradtság felülkerekedett az éhségemen és hamar elragadott az Álomvilág.
Végre leszállhattunk erről az átkozott helikopterről. Már kezdtem besokallni ott bent. Végre hazamehetünk, viszont egy bökkenő van. Mármint nem nekem, hanem a fiúknak. Nincs hova hazamenniük. Felajánlanám, hogy beköltözhetnek a vendégszobáinkba, csak félek, hogy apáék mit szólnak hozzá.
- Ashley! - szólt Harry és sietősen odajött hozzám. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor egy laza mozdulattal magához húzott a derekamnál fogva és megcsókolt. Ott, mindenki előtt. Apám csak állt mellettünk és hallottam, hogy az álla koppan a padlón.
- Csak gondoltam befejezhettük volta azt, amit elkezdtük, mielőtt durván félbeszakítottak. - mondta miután elváltunk. Homlokát az enyémnek döntötte és a szemembe nézett. Nem tudtam semmit sem mondani, csak lazán az ajkamba haraptam, hogy ne sikítsak fel. Madarat lehetett volna velem fogatni, olyan boldog voltam. Azt az űrt senki sem tudja bepótolni, amit Lilian hagyott maga után, még Harry sem, de tudom, hogyha mi ketten összejövünk, akkor bármit el fog követni, hogy enyhítsen a fájdalmamon.
- Igaz, hogy még csak fél napja ismerjük egymást, de azt hiszem, nem tudok tovább várni. New York lett az új otthonom, így nem választhat el minket az Atlanti-óceán. - földrajzból ötös - Ashley Brown, lennél a barátnőm? - apám köpni-nyelni nem tudott. Mindenki abbahagyta mindenféle cselekedetét és várták, hogy mit fogok lépni. Rabul ejtett a zöld szempár, egy értelmes szót sem tudtam kinyögni. Pedig már a nyelvem hegyén volt, amit muszáj volt onnan kierőltetnem.
- Igen. - mondtam mosolyogva, ez az egy szó, viszont mind a kettőnket boldoggá tett.
- Ashley, beszélhetnénk? - szakította félbe ismét a meghitt pillanatot apám. Félrementünk oda, ahol senki sem hall minket. Apám nyitotta a száját, de nem hagytam szóhoz jutni.
- Tudom, hogy most az jön, hogy nem kellene, mert ő híres meg minden, meg hogy ő 21 éves, én meg csak 15, és hogy nem fog boldoggá tenni, mert neki már testi szükségletei is vannak, de....
- Állj, Ashley! - szakított félbe - Elmondhatom amit akartam? - bólintottam - Részben igazad van, végülis 6 évvel öregebb nálad, de! - de? De mi? Persze apa, kell a hatásszünet, ugye? - Én azt akarom, hogy te boldog legyél és ha vele vagy boldog akkor én nem szólok bele. - mondta mire a nyakába ugrottam. Apám soha nem volt ilyen engedékeny fiú témában. Mégiscsak én vagyok az egyetlen lánya. Valahogyan rá kéne venni, hogy hívja meg a fiúkat hozzánk. De hogyan?
- Apa! - szóltam utána mikor el akart menni. - Nem lehetne, hogy a fiúk hozzánk költözzenek, amíg nem találnak lakást? - néztem rá bociszemekkel - Mégiscsak most pusztult el London és erre még fel se tudtak készülni. Se lakás se ruha... - soroltam.
- Már kérni akartam. - mosolygott és elment. Teljesen letaglózva álltam ott. Ki ő és mit tett az én apámmal?
Szaladtam, hogy elmondjam Harry-nek a jó hírt, miszerint hozzánk költözhetnek.
*10 év múlva*
A rajongók és Paul nem repestek az örömtől, miután megtudták, hogy Harry-nek hat évvel fiatalabb barátnője van. Vagyis mostmár menyasszonya. A One Direction néhány éve feloszlott, de a fiúk még mindig jó barátok. Zayn éppen a feleségével Perrie-vel nyaral Hawaii-on. Niall, Liam és a barátnője Danielle, én és Harry az első sorban ülünk Louis és Eleanor esküvőjén. Az ölemben ül Louis kislánya, Victoria. A boldogító "Igen" és a csók után leraktam Victoriát, hogy odamenjen a szüleihez, akik örömmel kapták fel a kislányt. Még három hónap és belőlünk is egy boldog család lesz. A gondolatra, hogy hamarosan világot láthat a kisfiam, egy levakarhatatlan mosoly kúszott az arcomra. A kezemet automatikusan a gömbölyű pocakomra vezettem és Harry-re néztem, aki mosolyogva nézett rám vissza. Az esküvővel várni akarunk, amíg a kicsi Harry megszületik. Nevet még nem választottunk neki. Remélem az apjára fog hasonlítani csillogó smaragdzöld szemekkel és barna, göndör tincsekkel. Olyan cuki lenne.
Eljött a pillanat, amikor El feldobja a menyasszonyi csokrot amit természetesen én kaptam el.
- Ash, remélem nem kell sokat várni. - mosolygott rám El, majd Harry-re nézett.
- Még három hónap, amíg a pici megszületik, aztán ki tudja. - mosolyogtam vissza. Mindenki várakozón nézett Harry-re, aki vette a lapot és felém sétált. Úgy csókolt, mint még soha.
A csók után letérdelt elém és halványan felemelte a pólómat, majd egy puszit nyomott a pocakomra. Örömkönnyek kezdték záporozni az arcomat, de Harry gondosan lecsókolta mindet.
Ezután jöhetett a nagy buli, amire mi már nem mentünk el. Sokáig győzködtem Harry-t, hogy régen volt már együtt a fiúkkal és hogy rá férne már egy jó bulizás, de ő nem képes beadni a derekát.
Hajnali fél kettő volt amikor lefeküdtünk aludni. Én háttal voltam Harry-nek, ő meg szorosan hozzám simulva átkarolta a derekamat, kezét a pocakomon pihentetve. Egyre többször rugdos a pici és most sem volt másképp. Éreztem, hogy Harry a hátamba mosolyog, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Az Ő egyenletes szuszogása juttatott el engem is az Álomvilágba.
Ez lenne a mi szörnyű találkozásunk utáni Happy End. Vagyis majdnem. Azóta is minden nap gondolok Lilianre és a sírját is minden nap látogatom. Még mindig szörnyen hiányzik és bármit megtennék azért, hogy visszakapjam. Az én ötletem volt, hogy menjünk be külön. Sosem hallgatott rám, nem értem miért pont azon a végzetes napon tette. Azóta is magamat hibáztatom mindenért....
The End.
